![]() |
|
Gyilkostó csónakkikötőjének közeléből a 12C jelzésű műút melletti parkolóból indul ki túraútvonalunk. Pár perc múlva a meredek oldalban elérjük a Nagyhagymás villát. A lejtő egyre hangsúlyozottabb, majd meredek kaptatón, erdő között mászunk fel a Gyilkos-kő alatti tisztás kaszásházaihoz. Miután egy bekerített tanya sarkánál elhaladtunk, egyre jobban közeledik ösvényünk a Gyilkos sziklafala alá. Innen nem messze találkozunk a Gyilkos-tisztás nevű helyen a Gyilkos-kő kilátópontjára felívelő, céltábla alakú, kettős kék pont jelzéssel. Továbbhaladva kezdetben a sziklafalak alját követi a jelzés, majd eltávolodik az utolsó sziklafaltól, és az 1270 m magasan fekvő Gyilkos-nyakba kapaszkodik fel, a Gyilkos-(Száraz-)patak és Gödrös-patak vízválasztójára. Itt megpillanthatjuk a Kis-havast, kilátás nyílik a Likas-kőre meg a Kerek-kőre. A Veresgyík nyakától a köves szekérút délkeleti irányba fordul, a két együtt tartó kék és piros pontjelzéssel együtt, majd pár perc menetelés után a VII/92-es erdészeti határkőnél útelágazáshoz érünk: a piros pont fél óra alatt a Juh-patak völgyébe ereszkedik le, míg a kék pont a Fehér-mező irányába folytatódik. A kék ponttal jelzett utunk tovább a zsindelyes kaszásházzal ékesített tisztás szélén halad. Kisvártatva elágazik belőle balra egy szekérút, de ezzel nemsokára újból fogunk találkozni.
A Veres-Bükk tisztásának peremét követve, a tisztás felső vége közelében bemegyünk az erdőbe. Itt hirtelen balra fordul az irányadó szekérút, és kitartó kaptatón ível felfelé, mígnem az előbb említett másik hasonló minőségűszekérúttal találkozunk. Nyolcszáz méteres emelkedő után, néhány kihangsúlyozottabb kanyart észleljük utunknak, miközben balról a Kis-Békás völgye tátong, jobbról pedig a Veres-Bükk meredek oldala övezi a jelzést. A köves útnak rövidesen vége, és öreg szálerdőbe menetelünk tovább. Az erdő egyhangúságát az időszakos tavacskákkal tarkított Száraztók pusztája szakítja meg.
A pusztáról rövid kitérőt tehetünk a Hárombejáratú zsombolybarlanghoz (látogatásához föltétlenül hegymászó felszerelésre is szükség van), mely 800 m-rel a tavacskáktól visszább, a kék ponttal jelzett túraútvonaltól mintegy száz méterrel nyugatra fekszik. Visszatérve a jelzett turistaútra, kényelmes emelkedőn haladunk felfelé, kb. 35 perc múlva egy zászpás kis tisztást érünk el, majd véget ér a szekérút, ösvényben folytatódik, rövidesen megérkezünk a VII/125-ös erdészeti határkővel jelzett nyeregbe. Ezen a ponton van a Fekete-Hagymás és Kerek-hegyközötti nyereg, innen a jelzett ösvény jobbra fordul és délnyugati irányba a Kerek-hegy csúcsa alatt a Berszán-puszta felé folytatódik. A nyeregből tiszta időben érdemes keleti irányba kitérőt tenni (kb. 600 m), és megmászni a Fekete-Hagymás 1773 m-es csúcsát. A nyeregből negyedórás, erdővel benőtt kényelmes lejtőn ereszkedünk le a Berszán-puszta irtására, majd újabb egy kilométeres barangolás után, a Patkó-kő aljának érintésével érjük el a Fehér-mező turisztikai gócpontját jelentő sekélyes legelőn álló fenyőfát. A szeles Fehér-mező turisztikai csomópontjától a Tunzéria-nyereg és Csofronka érintésével a piros sáv jelzés a Pongrác-tetőre vezet el, szintén a piros sáv kalauzol el a Nagy-Hagymás érintésével az Egyeskő menedékházig, valamint kék sáv jelzést követve visszatérhetünk a Gyilkos-tó üdülőtelepre.