![]() |
|
Kirándulásunkat az üdülőtelep turisztikai gócpontjától, a Gyilkostó vendéglő közeléből kezdjük. Az első 200 métert a 12/C jelzésű országúton tesszük meg, majd átmegyünk a Békás folyó hídján, és a Bucur villa felé tartunk. Ez az épület a település legrégebbi üdülője, Turistaház néven 1926-ban épült. Ettől a dátumtól számíthatjuk Gyilkostó idegenforgalmának kezdetét. A villától kissé távolabb az aszfalt utat makadámút váltja fel, és az vezeti fel a gépjárművel közlekedőket a Cohárd menedékházig.
A menedékháztól az ösvény a Kis-Cohárd déli fala alá vezet. A fal lábánál széles kőfolyás húzódik, ahol a kövületgyűjtők tengericsillag-, csiga- és kagylólenyomatokat keresgélhetnek. Szintén innen indul számos sziklamászó út is. A jelzés a sziklafal ívét követve a Cohárd-nyeregbe vezet fel. Itt találkozunk a Kupás-patak erdészházától feljövő sárga sáv jelzéssel (14-es útvonal). Mielőtt a Kis-Cohárd felé folytatnánk utunkat, tehetünk az innen csupán 1,1 kilométerre levő Nagy-Cohárdra egy kitérőt.
A nyakból jelzetlen keskeny tisztáson, a Cohárd sípálya mentén érhető el kb. 25 perc alatt a Nagy-Cohárd csúcsa, ahonnan szép kilátás nyílik a környező havasokra. Ezen a sípályán számos országos és megyei bajnokságot rendeztek az 1970-es években. A Cohárd-nyeregből (más néven Első-Cohárdnyak) egy erdősávot vág át ösvényünk, majd 400 méter fokozott emelkedő után felérünk a Kis-Cohárd terjedelmes csúcsplatójára, ahonnan pazar kilátás nyílik az üdülőtelepre, a Gyilkos-tó juh-pataki ágára, valamint a környék havasaira. Ha szerencsénk van, itt fent zergékkel is találkozhatunk.